Trevi-kút

-Én sosem tiltottam meg senkinek sem, hogy találkozzon velem. *mosolyogtam* -Addig sem vagyok egyedül legalább.

-Nem tudhatom, hogy mit gondolsz erről...

-Miért ne láthatnál? *mosolyogtam*

-Jó, igazad van. De ugye láthatlak még ezek után?

-Hogy dönthetem el, körülbelül 2 óra alatt, hogy ki kell? *felvontam a szemöldököm*

-Csak őszinte voltam. De ha úgy érzed nem kellek...akkor mond meg.

-Hát csak ez amit mondtál...*elmosolyodtam egy kicsit* -ilyen még nem mondtak nekem.

-Mi az?

*Hatalmasakat pislogtam* -Huuu...

-És tudod mit? Én sem voltam még ilyen helyzetben. *Mosolyodtam el.* -Eddig halott voltam...de ahogy megláttalak...mintha életre keltettél volna.

-Hát mert sosem voltam ilyen helyzetben. *kisimítottam egy kósza tincset a hajamból* -Hát sosem akart engem senki. Nem tudom kezelni ezt a helyzetet. Annyira...nem is tudom. Hihetetlen..

-Csak annyit mondj hogy van-e esélyem. És miért furcsa? Mesélj! Mindent tudni szeretnék rólad.

-De nem tudok mit mondani. Még sosem voltam ilyen helyzetben. Érts meg. *zavartan néztem rá* -Annyira furcsa...

-Csak mondj valamit mert így bizonytalanságban lenni....

*Vörös arccal pillantottam fel* -Hát nem tudom, mit mondhatnék.

-És mit mondasz rá?

*Felegyenesedtem majd egy mély levegőt vettem. A mellkasomra tettem a kezem, majd bólintottam* -Igen. Jól vagyok...

*Gynegéden megveregettem a hátát.* -Jól vagy?

*Nagy szemekkel néztem rá, a fagyit pedig szépen félrenyeltem. Elkezdtem köhögni. Mindenki ránk nézett, hogy mit a fenét csinálok. Alig bírtam abbahagyni a köhögést*

-Nem vagy tisztában azzal hogy már minden gondolatom körülötted forog. Érinteni akarlak, érezni akarlak. *Zúdítottam mindent rá. Most már azon se csodálkoztam volna ha most azonnal itt hagy.*

*Lenyeltem a számban lévő fagyit és felvontam az szemöldököm* -Igen?

-Hát ha rólad van szó akkor igen. Én...mindegy...

*Felvontam a szemöldököm* -Mi egy személyről beszélünk?

-Nekem nem vagy az! Lehet veled beszélgetni, van véleményed és stílusod...

-Különlegesen unalmas. *elnevettem magam*