Trevi-kút

-Akkor ne lépj! Gyere velem haza most! Menjünk haza Londonba!

-Nem tudom elmondani. Én csak nem akarok fellépni. Ennyi. Ezen nem kell mit magyarázni.

-Akkor mond el, hogy megértsem!

*Megvontam a vállam* -Nem tudok mit csinálni. Te ezt nem értheted.

-Ne hagyd magad. Ha nem akarsz versenyezni akkor ne tedd!

-Mert ő a legjobb. És a másik is elküldött volna. Azt hiszem.

-Akkor miért nem mész át egy másik oktatóhoz?

-Csak nehogy megbánd. *sóhajtottam egyet* -az az igazság, hogy nem akarok versenyre menni megint. Annyira félek, kint a közönség előtt. Utálok szerepelni. Most is csak rám erőltette az oktatóm.

-Bármit megadnék azért hogy lássalak táncolni.

*elpirultam egy kicsit* -Látom nagyon ragaszkodsz hozzá.

-Miután láttalak táncolni!

*Bólintottam egyet* -Persze. *szélesen elmosolyodtam* -Mikor mész vissza?

-Ha visszamegyünk akkor eljössz velem Meránóhoz?

*Lenyeltem az utolsó falatot is a fagyiból. Körbenéztem a helyen.* -Olyan szép. *Hátradőltem a padon és néztem a kutat. Eszembe jutott, hogy elhoztam a fényképezőmet. Elővettem és kattintottam egyet kettőt*

-Oké, ha te mondod. *Nevettem.*

-Pedig ez így nem jó. Legyen tartásod. *mosolyogtam* -Ha már nekem nincs.

-Veled kapcsolatban csak azt csinálom amit te mondasz.

-Ha szeretném. *felvontam a szemöldököm* -Te mindig azt csinálod, amit mások mondanak? *jó ezt pont én mondom*

-Lehetek az ha szeretnéd.

-Te lennél a kabalám? *nevettem*

-Honnan tudod hogy leégnél. Lehet szerencsét hoznék.

-Nem erről van szó. *nevettem* -Csak ciki, ha egy ismerős előtt égek le.

-De ha azt szeretnéd akkor nem nézlek meg.

-Igen. Ingyenes a belépés. *halkan felnevettem* -Bár nem akarom, hogy egyel több ember lássa a leégésem.

*Sóhajtottam egyet.* -És a versenyen meg tudlak én nézni téged?