Annalynne lakása

//ird oda a válaszod!//

*A parknál állt meg. Nem tudtam mit akarhat itt. Kiszálltam és utána mentem. Legfeljebb ha nagyon eldurvulna a helyzet eltünök. És kimászok az életéből*

*Rövidesen meg is érkeztünk arra ahelyre, ahova tartottam. Leparkoltam az út szélére és kiszálltam a kocsiból. Bekapcsoltam a riasztót. Hátrapillantottam a vállam felett, hogy megnézzem követ-e*

/Folytatás a Parkban?/

*inkább nem szóltam semmit, bár lett volna mit mondanom. Fogalmam sincs miről akar beszélni föleg hogy hülyének tart.*

-Nem is oda megyünk...*mondtam komolyan, miközben az utat néztem* -Egy helyre, ahol beszélhetünk...

*Épp ki akartam szállni a kocsiból amikor elindult és a korházzal ellenkező irányba* -A kórház nem erre van.

*Nem tudtam, hogy mit mondhatnék erre, hisz démonok nincsenek és kész. Megráztam a fejem és kikanyarodtam az útra, de nem a kórház fele mentem hanem éppen az ellenkező irányba*

-Hát oké.. Tarts őrültnek.. Majd egyszer rájössz... *még az is jobban esett volna ha menekül előlem, mint hogyörültnek nézzen. *

*Hitetlenkedve néztem, ahogy egyszer csak leállítom az autót. Ijedten néztem rá* -Ez...ezt hogy? *démon? Micsoda őrülség ez. Démonok nincsenek és ő egy ember. Teljesen megőrült ez a pasi*

-Örülök hogy viccet űzül belőlem! Nem ember vagyok hanem démon! Mit gondolsz miért látom a gondolataid? Emelett.*fogtam elméjét és ahogy elinditotta a kocsit ugy le is állitottam vele* -Szerinted ezt másképp meg tudnám tenni?

*Majdnem felnevettem, mert azt hittem viccel. A többi amit mondott, nem maradt meg bennem, csak a kora, és hogy szerite ő halott. Nem bírtam tovább. Hangosan felnevettem* -Nagyon vicces vagy Max. Értékelem, hogy fel akarsz vidítani, de ennél jobbat is kitalálhattál volna. Hogy lennél már hallott, hisz itt ülsz mellettem. *nevetve ráztam a fejem, majd beindítottam az autót* -De amúgy nem volt olyan rossz...

*Vettem egy mély levegőt és ránéztem. Teljes komolyság tükröződött arcomról. * - Több mint hétszáz éve halott vagyok.. Én már rég nem ember vagyok Anna. Egyszer az életben érzem hogy valakit tudnák szeretni.. Még akkor is ha csak ennyi időnk van hátra én vállalnám. Eddig semmi jó nem történt velem. Most ezt nem fogom elszalasztani..*Arcát figyeltem bár szerintem ö leakadt annál hogy hány éves vagyok.*

*Rápillantottam homlokráncolva, majd megtettem amire kért. Leálltam az út szélére és leállítottam a motort. Kérdőn néztem rá. Fogalmam sem volt, mit akar így hirtelen mondani, amitől le kell állítanom a kocsit*

-Bocs de nem! Ezen előbb kellett volna gondolkodnod.*Látva arcát úgy döntöttem lesz ami lesz kitálalok.*-Álj félre! Pár perc lesz amit mondog de jobb lesz ha félre álssz!

*Felsóhajtottam* -Akkor fejezzük be, de ez így nem folytatódhat. Nem lehetek ilyen önző veled, hogy hagyom hogy velem légy, mikor hamarosan elhagyom az élők sorát...

-Kicsi szivem ezzel nagyon elkéstél... Már akkor belebonyolódtunk amikor az ágyadban kötöttünk ki.. Számomra az nem csak egyszerű szex volt.. Most már ha akarnálak sem tudnálak elengedni.*mondtam őszintén.*

*Vettem egy mély lélegzetet* -Nézd Max őszinte leszek veled. Jobb esetbe két hónapom van vissza. Nem hiszem, hogy bele kéne ilyenbe bonyolódnunk. A te érdekedben. *mereven az utat néztem, a kormányt pedig görcsösen szorítottam*

*Láttam hogy szemei bekönnyeznek. Mosolygásra késztetett. Vállat vontam* -Egyszerüen csak ezt érzem. És ami szívemen az a számon általában. Tetszel nekem.. nagyon is.. de azt hszem ezt már te is tudod.

*Teljesen bekönnyeztem a szavaitól. Hevesen pislogni kezdtem, mert nem láttam rendesen az utat, a könnyeimtől. Megráztam a fejem* -Nem értem, miért vagy ilyen velem. Ennyire...édes...*elcsuklott a hangom*

*felsóhajtottam* -Rád fogok figyelni nem másra. Ott leszek veled. Nem lesz semmi más. És rád sem fogok másképp nézni hidd el! Ha ki tudlak rángatni ezekből a gondolatokból megteszem amig lehet!

*Elvettem a tekintetem róla és mereven az utat néztem* -Mert te vagy az egyetlen, aki ki tud rángatni a betegség kábulatából, ha csak egy kis időre is. Ha...te is eljössz most velem, akkor tudni fogom, hogy eszedbe fog jutni a kórházi látogatás, és akkor már nem lesz minden ugyan olyan mint előtte...

*Lesétáltunk a garázsig majd beszálltam a kocsiba mellé* -Miért? Adj rá magyarázatot és akkor lehet hogy nem megyek veled.

*Elmosolyodtam és belekaroltam* -Akkor gyere. *kiléptünk a szobából és lementünk a lépcsőn egyenesen az garázsokig, ahol a kocsim parkolt. Kikapcsoltam a riasztót és beszálltam a volán mögé. Bekapcsoltam a biztonségi övet és miután Max is beszállt lassan elindultam és kinyarodtam az útra* -Én még mindig azt mondom, hogy nem kéne velem jönnöd...

*elvigyorodtam* -köszönöm* Pár perc alatt kész voltam. Leültem az ágyra.* -Én teljesen.

*Felsóhajtottam* -Hát ha így nézel rám, nem bírok nemet mondani. *mosolyogva néztem rá, majd én is felkeltem és elkezdtem készülődni. Körülbelül negyed óra múlva már indulásra készen voltam* -Kész vagy te is?

-Nem szeretem a kórházakat téged viszont szeretnélek elkísérni... Megengeded nekem?*néztem rá esdekelve*