Unter den Linden

*felsóhajtottam* -Én is jobban szerettem volna az lenni de ezt nem mi választjuk sajnos*elhuztam a szám*

-Igaz...de én jobban szeretnék egy átlagos ember lenni.

-Senki sem közönséges..

-Semmi baj. Tudom, hogy furcsa...de én magam sem vagyok éppen közönséges...

-Értem. Nem akartam beleütni az orrom csak furcsa.

-Te vagy már legalább a harmadik aki ezt mondja. Itt akadtam rá, így nem vittem sehova. Jól érzi magát.

*nagy szemekkel néztem rá* -Londonban egy ló? Akkor nem inkább Skóciát kellett volna választanod?

-Aha, a lovammal együtt.

-Oké akkor Sid.*mosolyodtam el* -Gondolom akkor te is Londonban éllsz.

*Kezet ráztam vele.* -Sidonil, de hívj csak Sidnek. *Mosolyodok el.*

-Az sajnos pech.. *vállára tettem a kezem.*-Hidd el majd egyszer eljön az idő amikor már nem fogsz! *kezet nyujtottam neki* -Amugy a nevem Damien.

-Csak mindig mellényúlok!

-Már mondtam.*mosolyodtam el* Mindent te alakitasz!

-Csak aztán nehogy túl késő legyen...

-Biztos lesz. Mindenkinek jönnie kell legalább egy jo dolognak az életben!

-Rajta vagyok, de nem egyszerű. Kéne már valami pozitív dolog is...

*felsóhajtottam* -Viszont az rajtad múlik hogy talpra állsz e.. de szerintem elég erős vagy.

-Azok után, hogy annyian annyi mindent tettek velem....túl sok mindent vesztettem el...a lelkem már megtört...

*sóhajtottam* -Te magad irányítod.. nem más.

-Az én lelkemet már rég elrontották.

*nagy szemekkel néztem rá* -Lelked addig van amig élsz! Max te döntesz hogy elrontod vagy sem..

-De már nem hajtok rá. Nem lehet az enyém, miért törjem magam érte. Majd lesz egy másik lány aki talán ugyanúgy megérinti a lelkem, ami lassan már nem lesz.

-Az pech..

-Ugyanrra a lányra hajtottunk...Rose-ra...

-Asszem így hívják.. Bár ebben nem vagyok száz százalékig biztos. Látom nem bírod a pasast.