Bondi Beach

*Szinte meg folytott ugy kapaszkodott belém de nem érdekelt. Ugy éreztem mintha fontos lennék neki és most ez számitott semmi más* -hiányoztál..*suttogtam. arcom hajába temettem*

*Mikor magához húzott kétségbeesetten kapaszkodtam belé. Belefúrtam a fejem a nyakába és vettem egy mély lélegzetet. Éreztem a csodálatos illatát, amit annyira imádtam. Az szemeim fel voltak dagadva és vérvörösek voltak, a sok sírástól* -El sel hiszem...*suttogtam a nyakába*

*Nem értettem hogy most mi is van. Hangja kétségbeesett volt amit nem tudtam mire vélni. Olyan összetörtnek látszott* -Igen, én vagyok*mondtam halkan. Magamhoz öleltem*

*Még jobban elkezdtem sírni, mikor odajött hozzám.* -Tényleg te vagy az? *suttogtam kétségbeesett hangon*

*El akartam menni de még ekkora távolságból is láttam hogy sír. Nem értettem miért lassan odamentem hozzá arcom még mindig üres volt és meggyötört. Nem szoltam csak leguggoltam és letöröltem a könnyeit*

*Mikor felém nézett rájöttem ki az. ~Damien!~. A könnyeim megint folyni kezdtek. Úgy elkezdtem zokogni, mint még soha eddig. Felültem a homokba és csak néztem. Nem is pislogtam, mert azt hittem eltűnik a szemem elől*

*ugy éreztem mintha valaki mereven figyelne.. Oda fordultam és megláttam Chloet. Megmerevedtem*

*Néztem, ahogy az a férfi kijött a vízből. Valamiért nem bírtam róla levenni a szemem. Annyira emlékeztetett...rá. Halk sóhaj szakadt fel belőlem és csak néztem tovább*

*Egy jó darabig csak usztam. Amikor már eléggé szétáztam kiballagtam vissza a partra. Felemeltem a polom és megtöröltem a szemeim amiben ismét könnyek gyültek össze a gondolataimra. Szánalmas voltam.. Tudtam de nem tudtam ellene tenni. Visszaültem a partra és a polot kezembe tartva csak révedtem a semmibe*

*A távolban láttam, hogy valaki belemegy az óceánba. Az alakja pont olyan volt mint...káromkodta egyet magamba. Mindenhol csak őt látom. Megint a sírás kerülgetett, de próbáltam magam visszafogni. Néztem azt az alakot*

*Már jó pár napja itt voltam de nem mentem bele még a tengerbe. Pedig imádtam a tengerpartokat. Mivel már nem nagyon járt senki erre ugy döntöttam hogy megmártozom. Levettem a polom és a nadrágom csak a boxer maradt rajtam és belementem a vizbe*

*A szememből oldalt még mindig könnyek folytak. Úgy látszik a könnycsatornáim, most pótolják be, azt a kétezeréves lemaradást. A szememre szorítottam a kezem és a mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt. Zokogtam. Igen, megint. Már kutidja hányadszorra a pár nap alatt. Oldalra fordultam és a kezem a fejem alá tettem. Néztem a tájat és az esti fényeket*

*behunytam a szemem, de inkább kinyitottam.. akárhányszor lecsuktam a szemem az arcát láűttam magam előtt. Hiába voltam messze még igy is csak az járt a fejemben hogy hogy váltunk el.. Belül kiégtem és nem láttam már semminek az értelmét. Csak élni céltalanul üresen..*

*Jó messze akartam lenni, attól a helytől, ami tönkretette az életem. A homokban feküdtem Sydneyben. Na ennél messzebb, aligha mehettem volna. Sírni már nem bírtam, mert semmi könnyem nem maradt. Az arcom holt sápadt volt. Egy két járókelő, odajött néha hozzám, mert azt hitték halott vagyok. Gyakorlatilag nem tévedtek. Minden féle szemszögből halottnak éreztem magam. Vettem egy mély lélegzetet és hallgattam a tenger hullámait*

*el akartam menekülni Londonból és annak környékéről. Bár legszivesebben véget vetettem volna mindennek ami a földhöz köt de valahogy ehhez sem volt merszem. Néhány pár mászkált csak el a parton, ahol meleg volt és enyhe esti szellő fujdogált.. a Parton ülltem és apró kavocsokat dobáltam befele a tengerbe*